Mezőgazdasági pályázatok

Mezőgazdasági pályázatok
Mezőgazdasági pályázatok

Mezőgazdasági pályázatok a vidékfejlesztési program keretében folyamatosan jelennek meg.

Aktuálisan a következő mezőgazdasági pályázatok  elérhetőek. A mezőgazdasági pályázat címére kattintva olvashatja azok 1-2 oldalas összefoglalóit:

VP6-6-2-1-16-Nem-mezőgazdasági-tevékenység-elindításának-támogatása

A Felhívás a Vidékfejlesztési Program 6. prioritásához kapcsolódik, amelynek átfogó célja a vidéken élők számára új munkahelyek létrehozása, és ezáltal a vidéki települések élhetőbbé, vonzóbbá tétele. Az intézkedés támogatja a tanyás településeken és vállalkozáshiányos aprófalvas területeken megvalósuló tevékenység-, illetve vállalkozás-fejlesztéseket.

VP3-4. 2.1. Mg-i termékek érték és e-hatékonyság növelése

Felhívás célja, hogy lehetőséget biztosítson a mezőgazdasági termelők, valamint a mezőgazdasági termelőnek nem minősülő mikro- és kisvállalkozások számára olyan fejlesztések végrehajtására, amelyek hozzásegítik őket tevékenységük gazdaságos folytatásához. További célja az ágazati szereplők versenyképességének javítása a legkorszerűbb, innovatív technológiák megvalósításával.

Támogatható tevékenységek:

  • A mezőgazdasági termékek értéknövelése, a piacra jutást elősegítő technológiai fejlesztést célzó beruházások támogatása az élelmiszer-feldolgozás vállalati hatékonyságának növelése érdekében.
  • A mezőgazdasági termékek értéknövelésével összefüggő, a környezeti erőforrás- hatékonyságot célzó fejlesztések támogatása.
VP2-4.1.3.4.-16 Pályázat gombaházak, hűtőházak létrehozásának és korszerűsítésének támogatására

gombaPályázat gombaházak, hűtőházak létrehozásának és korszerűsítésének támogatására VP 2-4.1.3.4-16 A pályázat célja Jelen felhívás célja a kertészeti ágazatok versenyképességének, hozzáadott érték termelésének növelése az új, innovatív és környezetbarát kertészeti termesztés technológiák és termesztési módok elterjesztésének támogatása révén.

 

VP2-4.1.3.3-16 Pályázat gyógynövény termesztés támogatására

izsóp képCéljai a kertészeti ágazatok versenyképességének, hozzáadott érték termelésének növelése az új, innovatív és környezetbarát kertészeti technológiák és termesztési módok elterjesztésének támogatása révén.

 

 

 

VP2-4.1.1.3-16 Szarvasmarhatartó telepek korszerűsítése

boci képA Felhívás alapvető célja a szarvasmarhatartó gazdaságok versenyképességének javítása, az ágazat foglalkoztatotti számának növelése és a hozzáadott érték termelésének fokozása új, innovatív és környezetbarát technológiák elterjesztésének támogatása révén.

Lehetőség nyílik az állattartásra, valamint az előállított termék kezelésére, tárolására szolgáló épületek, építmények létrehozására, kialakítására, továbbá építéssel nem járó projektek megvalósítására is az állattartáshoz kapcsolódó eszközök, gépek beszerzésén keresztül.

VP2-4.1.1.1.-16 Állattartó telepek korszerűsítése

A felhívás célja a lófélék, a húshasznosítású galamb, a fürj, a nyúl, a méh és a csincsilla tartásának támogatása. Lehetőség nyílik az állattartásra, valamint az előállított termék kezelésére, tárolására szolgáló épületek, építmények létrehozására, kialakítására, továbbá építéssel nem járó projektek megvalósítására is az állattartáshoz kapcsolódó eszközök, gépek beszerzésén keresztül

VP2-4.1.4-16 A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése

öntözésA felhívás célja a mezőgazdasági termelés biztonsága és a klímaváltozáshoz való alkalmazkodása érdekében a vízvisszatartás, a vízkészleteinkkel való fenntartható gazdálkodás, takarékos öntözési technológiák elterjesztése, a klímaváltozásnak ellenálló termelési módszerek és fenntartható területhasználat biztosítása, a felszíni és felszín alatti víztestek mennyiségi szempontból jó állapotba hozásához és/vagy a jó állapotuk megőrzéséhez szükséges intézkedések támogatása

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás