Reklámszövegírás

"A reklám annak művészete, hogy a fejet célozzuk meg, és a pénztárcát találjuk el." Vance Oakley Packard

Reklámszövegírás – legyen minden ízében kivételes

Tudja, hogy cégének újszerű, innovatívabb marketingre lenne szüksége, azonban tisztában van azzal, hogy ez nem az Ön asztala?
Érzi, hogy ezen marketing eszközök használata nélkül könnyen lemaradhat versenytársaitól?

Kapjon észbe időben, lépjen a gázra!

A világ folyamatosan változik, különösen igaz ez a reklámszövegírás szövevényes területére. A technika vívmányaival nem könnyű együtt haladni, még mi, szakmabeliek is folyamatosan dolgozunk azon, hogy lépést tartsunk a változásokkal.
A technikai arzenál teljes átalakulása mellett sokat módosult, finomodott – alapvetően az előnyére változott – az eladási stratégia. Az emberek megelégelték a törtető, erőszakos, mindenkinek egyaránt eladni kívánó tukmálást, mely jelentősen megnehezítette a vállalatok helyzetét.
Ki kellett alakítani olyan stratégiákat, melyek a vásárló szemszögéből tekintenek az eladási folyamatra – előtérbe állítva igényeiket. Ehhez ismerni kell „őket”: szokásaikat, problémáikat, döntésfolyamataik mikéntjét, mely nagy kihívást jelent.

Reklámszövegírás – igényre szabottan

Mégpedig a vevői szükséglet alapján. A vevő, aki ki van téve mindenfelől a szorító információáradatnak, melyből valamiképp ki kell emelnie a lényeget, a számára valóban megfelelőt.
Ha olyan stratégiát kínál célcsoportja számára, mely segíti – és nem bonyolítja meg az amúgy sem egyszerű helyzetét –, még hálás is lesz Önnek.
A titok nyitja, hogy rátapintottunk a vágyára: arra a pontra, mely a gyengéje, arra a problémára, mely már ott bujkált valahol mélyen a lelkében vagy éppen az agyában.
Teljesen természetes, hogy mosolyt csalunk az arcára, ha kitaláljuk, mire van elengedhetetlenül szüksége, és ráadásul – igazán ízlésesen kínáljuk azt:

IMG_1128
• érdekesen,
• frappánsan, közhelymentesen,
• tömören,
• informatívan, értékesen,
• illetve egy számára ismerős és kellemes hangnemben.

Reklámszövegírás – egyedi módon megjelenni

A sajátos hang megtalálása és következetes használata nagy vonzerőt adhat az Ön cégének. A konzekvensen felépített stratégia és a páratlan hang becsempészése a szövegekbe – legyen az hirdetés, webszöveg, brossúra vagy Facebook-poszt – megnyithatja a „tölcsért”, és most még hihetetlennek tűnő módon terelheti az Ön cége számára leginkább releváns vevőket terméke, szolgáltatása felé.

Reklámszövegírás – a formai elvárások hálójában

Ami Önnek vesződség és gubanc, az nekünk hivatás és élmény. Amire Ön órákat pazarol, az számunkra rutin feladat. A jól felépített reklámszövegírás egy külön szakma, melynek elsajátítása nem megy egyik pillanatról a másikra.
Miért küzdene Ön ezzel a problémával, ha egy kifejezetten ezzel foglalkozó cég garantáltan olyan formában, tagolással írná meg a szükséges szöveget, mely tökéletesen olvasóbarát és vásárlásösztönző?
Mi tudjuk, hogyan, mikor és milyen mértékben hassunk rá emocionálisan, illetve hogyan érveljünk ésszerűen.
Miért ne fordíthatná ezt az értékes időt arra a tevékenységre, melyben Ön a vérprofi?
Ez többé ne is legyen kérdés. Tegye, amit tennie kell, és mi is végezzük a saját feladatunkat!

Szüksége van egy profi szövegíróra? Keressen bennünket bizalommal, és együtt megmutatjuk, ki az úr a saját szakmájában!

Alföldi Vállalkozásfejlesztő, Innovációs Kft

5000 Szolnok

Csokonai u. 86. 1/3.

e-mail: avf@t-online.hu

Telefon: +36-56-738-063

Mobil:+36-70-608-9453

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás